Dharamsalaban még 3 napot maradtunk, na nem azért mint az elõre tervezve volt – a dalai láma tanítása miatt, az is volt benne -, hanem mert Dharamsalaban lenni jó.
Ahogy sokan mondják ez már nem India, a tibeti emberek jóravalóak, nincs a folyamatos átverés légköre, és hihetetlen jó momót sütnek/fõznek.
A tushitai program után 2 opciónk adódott, mivel 3 napos oktatása volt a dalai lámának, ezért a központba is maradhattunk volna, de melegebb szállás reményében végül úgy döntöttünk, hogy pár kurzustársunkkal tartunk, akik ismertek egy jó helyet a közeli faluban Bhagsu-ban, ahol ráadásul a családdal lehet vacsorázni. Az ajánlat kecsegtetõ volt, fõleg, mert a fûtés szó is mintha elhangzott volna, de hát senkinek nem anyanyelve az angol – Jeremy francia, Katie svájci, a másik párocska, akik velük tartott Robert és Alev õk németek, bár késõbb kiderült,hogy Alev tulajdonképpen török származású -, szóval angol nyelv ide vagy oda fûtés az nem lett.képkint ház elõtt
A hely viszont csodásan nyugis, Bhagsu hegyoldali falu, nincsenek utak, tényleg!, apró ösvények, lépcsõk kötik össze a házakat a völgyel,ennek ellenére termetes házakat építenek, hogy-hogy hát felhordják a sódert szamárháton, meg mindent, ami kell, lassan alaposan. kép házak
Mc-Load Ganj – Dharamsala felsõ része világváros , nem annyira igényes turistáknak, mint utazóknak – a turista jó kis szolgáltatásokat akar, és minél többet a pénzéért, az utazónak különösebben nincs pénze, és ami van azzal nem akar szolgáltatásokat halmozni, szívesebben választ olyan helyzetet, ahol közel kerülhet a kultúrához, a helyi emberekhez, még ha ez némi kellemetlenséggel és lényegesebben kevesebb biztonsággal is jár.
Mc-Load Ganjban viszont szolgáltatásokból sincs hiány, a tibeti Momo Caffee-ban autentikus, tibeti szakács által készített momót, thenkhukot és thukpát lehet találni, a Carpe Diemben jó a pizza, a Common Groundban pedig tényleg jól fõznek, óvatosan a csípõssel, ha arra jártok, nem európai emberre méretezet – persze elõre megkérdik mennyi legyen az annyi, a norál csipõs az nekünk már sok – még a leheletünket is látni tõle
J
A láma tanítását megnéztük, de részben mivel orosz buddhistáknak szólt – bizony Oroszország bizonyos részein a legnagyobb vallás volt, csak Sztálin atyánk tett róla, hogy ne legyen az, és állítólag, most kezdik el visszaépíteni a romokra az új kolostorokat -, részben pedig, mert viszonylag hamar rájöttünk, hogy a kisrádiónk, amin a fordítást lehetett hallgatni pontsan olyan jól mûködik a közeli napsütötte kis kávézó teraszán is, rántottaevés közben mint, ha ott kuporognánk, törökülésben, zsibbadt lábakkal a vietnami csoport tagjai közt, ahol szintén csak tvbõl látni a lámát. Szóval jöttünk, láttunk, aztán meg kávéztunk, másnap meg harmadnap már csak jöttünk és kávéztunk, de nagy élmény figyelni a mindenféle érdekes mongoloid arcvonású embert, amint sietnek haza a hideg elõl a naplementés délutáni utcán.
És ennek hála János is gyakorolhatta kicsit leporosodott orosz tudását – idõs néni próbál rendelni a pultnál, nem sikerül, segítségkérõen néz körül, ki is szúrja a mindenkinél fejjel magasabban ülõ Jánost, aki odaadó mosollyal válaszol, miután végighallgattuk a néni gurgulázó kérését Nye pányémájes + kedves mosoly.
A szállás mint mondtam, pár kilométerrel fentebbi faluban volt, amelynek van egy igencsak szépecske vízesése, és ha itt jár az ember rögtön bizalommal falatozik a faluban is, mert a víz kristálytisztán zubog le a hegyrõl, ez nem a koszos, zsúfolt, igénytelen Delhi – de írhatnák bármilyen más általunk látogatott település nevet is többé kevésbé megállná a helyét a dolog
Bhagsuban kb 25 perces esti séta volt a hazajutás, hegyre fel,lépcsõk, sötét, kutyák – irdatlanul csillagos ég, jófej kutyák- de a csend megérte, melegebbnek meg lent se volt az itteni családok ha fáznak közelebb ülnek a tûzhöz.- állítólag nem szokott -5nél több lenni és ez is csak pár napig, fent a hegyen 3
000en?? Hát ki érti ezt 5 körüli úriember, aki Thaiföldön él pár éve, vízum problémák miatt jött Indiában és, ha a hideg el nem kergeti, akkor itt is marad 6 hónapot. Õ is szintén a család vendége és bár az elején kissé bizalmatlan, a vacsora végére jó kis beszélgetés alakul ki a thai versus indiai társadalmi különbségekrõl, tapasztalatokról, és egy izraeli férfi életérõl egy másik –harmadik-kitudjahányadik ázsiai országban. Fogalmunk nincs az életrõl Európában vonom le a következtetést.008ban is emberi áldozatokat követelt- kicsit olyan mint Erdély pár évvel ezelõtt, az én generációm hálistennek már keveset tud ezekrõl, de érdemes felcsapni a google-t és megnézni mi történik körülöttünk a világban, mielõtt teljesen odalennénk a saját belpolitikánktól, azon is elgondolkodva, hogy akkorkák vagyunk problémáinkkal együtt, hogy Delhi, India fõvárosának több a lakossága, mint mi összesen.
Apropó tûz, vacsora a családdal.. Mit gondol az európainak mikor azt hallja, együtt vacsorázunk a háziakkal – hát, hogy a népes család biztosan körülüli a megterített asztalt, valószínû a családfõvel az asztalfõn, a szép nagy szemû indiai gyerekek ott csintalankodnak majd körülöttünk, csillapíthatatlan kíváncsisággal és szégyenlõsséggel, a szülõk meg versenyt udvariaskodnak a vendégekkel, hogy ugyan már együnk még egy kicsit.
Na tessék elképzelni, hogy egészen egyszerûen az élet nem ilyen- valószínû nálunk se volt mindig, de itt definitely nem . kép vacs
A család konyhája egyterû és egy rozzant ágyon, meg egy nyitott tûzhelyen kívül nincs benne semmi. A két asszony egyszerûen is díszes száriban – anyós és meny -és két küsebbecske gyerek (gyermek mint fiu) Sabau - akinek a nevét megjegyeztem :)-olyan négyéves körüli, a kisebbik még kettõ sincs. A férfi lagziban van, ugye esküvõ szezon.
A nyári konyhában- amire az én fogalmaim alapján a legjobban hasonlít – félhomály és meglehetõsen sok zavar ahogy belépünk, a 2 alapdolog hiánya - a tûzhely meg az asztal-, rengeteg teret hagy a félhomály és a tûzrakás a helyiség sarkában ..a mellette kuporgó idõsebb hölgy látványával, nem csak Jánoson, aki szó szerint alig fér be, hanem a két németen is ugyanazt a ledermedt riadtságot látom, mintha beestünk volna az egérlyukban.
Az egyértelmû, hogy nem ezt vártuk, de a francia pár közvetlensége, a feloldódó 58 éves Mimi nagymama, aki kész csoda, hogy mennyire beszéli az angolt, meg a két poronty, aki folyamatosan a tûz közelében hozza a frászt ránk, olyan autentikus hangulatot teremt, hogy földre kuporodva figyelmesen követjük a szakszerû mozdulatokat, amivel a vacsoránk készül –végül is ezért jöttünk Indiában nem.
Az égõ gally kupac, fölé valami olyan csuda-csodás módon van odaillesztve az üst jellegû tetemes edény, hogy János a fizika törvényeit kérdõjelezi meg, Jeremy, aki hivatás szerû francia szakács meg szakszerûeket kérdez az étel fûszerezéseirõl – látom is magam elõtt erdélyi nagymamámat, hogy elküldené valahova, ha ilyeneket kérdezne, s nem hagyná dolgozni.
Idõközben megérkezik Boaz, egy izraeli 4
A vacsora rizs, dallal – lencsefõzelékkel – és még valamivel, végén finom tea, ilyent vendéglátó helyen nem eszik az ember. És bár nem minden estémet szeretném itt tölteni, azért alázatosan és boldogan alszok el este, jó napunk volt.
Mc-load Ganjban rengeteg mindent lehet csinálni: jógázni, vipassanázni – a meditáció egyik formája-, fotókiállítást nézni, beiratkozni indiai vagy tibeti fõzõiskolában, este filmet vagy dokumentumfilmet nézni – több kávéházban is van esti vetítés, és a rengeteg önkéntes munkalehetõségrõl még nem is beszéltem. A legtöbb külföldi telefonbeszélgetésébõl azt lehet kihallani, „sorry I already have plans for tonight, maybe tomorow” (Sajna mára már van programom, esetleg holnap).
Itt jártunk, jól jártunk, megtudunk egyet és mást a tibetiek helyzetérõl, a kíniak brutális elnyomásáról, ami még 2
Három nap, béke,
momok, és himalájai napsütés után a hideg esték és az elkényelmesedés elõl, elindultunk Shimlában.
