Hazaértünk..

nehézen megy a visszaszokás, de azért alakul..

Thaiföldi és kambodzsai útvonalunk



1 hónap, 1 hét

Bangkok oh bangkok

Tizenkét órát utaztunk Sihanoukville-ből, a délkambodzsai tengerpartról Bangkokig.

A határátkelésnél mindenki veszi szépen a csomagját, beáll az imigration sorban majd, ha megkapta a pecsétjét, saját kis lábán szépen átsétál a határon és megvárja, amíg az összes buszos-társ átér.
Ezután már csak a buszra kell még beláthatatlan idegi várni, a jegy ugyanis kambodzsai földön egy kambodzsai, thai földön egy thai társasághoz szól,
busz, autó nem járhat át a határon.

Úgy tűnt kétkerekű járgányra , nem vonatkozik a szabály, mert láttunk nyugati motoros párocskát pihenni az átkelőnél illetve minen féle utánfutó jellegű szerkezetet, amire döbbenetes mennyiségű árut pakolnak fel - pl.több méter magas pillepalackhegyeket, óriás dobozkupacokat,stb - és emberek vontatják, nem utolsó látvány.
Turista szemmeel nem feltétlenül tűnik fel az ország zártásága, kambodzsai ismerős mesélte viszont, hogy nekik szinte lehetetlenség elhagyni az országot, nemhogy útlevél, de egy személyi igazolvány ügyintézése kenőpénzel és ismerőssel is három évbe telhet - ezért vannak még olyan álmaik mint nálunk pár évvel ezelőtt a Puma cipők voltak, Thaiföldön kapható egy két olyan eredeti-hamisítvány márka , amit egy kambodzsai csak akkor tud megszerezni ha külföldi ismerőse van.

Az út hosszúsága ellenére zökkenőmentes volt, J hirtlen felugró lázát leszámítva, amit egy ártatlannak tűnő Sprite-os dobozból való ivással sikerült beszerezni - 3 nap és egy antibiotikum kúra után hagyta el a fertőzés a feldézetet.

Bangkok kellemes meglepetés volt!
Az ember néha pár vídéken töltött nap után is úgy érzi a nyakát szorongatják, mikor beér egy nagyváros forgatagába, mi tíz nap idili tengerpartozás után érkztünk a 9 milliós Bangkokba és elsőre nemhogy fullasztó, de határozottan lenyűgöző volt.

Este kis magyar inváziót tartottunk a Baiyoke Sky Hotelben. Megérkezett E. barátnőnk, illetve jogász mackó páros barátaink Pestről, és hogy teljes legyen az est, egy kedves magyar páros fogadott bennünket, akik jelenleg itt élnek és angolt tanítanak egy - hét emeletes (!) - helyi középiskolában.
Társaságunk díszes vendége volt még a kanadai B., aki a kambodzsai tengerpartól kisért el bennünket és E. végtelen örömére hűséges társunk maradt végig a bangkoki tartozkodásunk alatt, már csak azért is, hogy legyen valaki annyira ember a talpán, hogy krokodilhúst rendeljen az ausztrál vendéglőben, ahova egyik este látogattunk el.

Miután elfoglaltuk 37. emeleten levő hotelszobánkat .. - csak, hogy hátizsákos turistamivoltunkra is istenesen rácáfoljunk-, felmentünk a hotel 83 emeletére megnézni Bangkokot forgóemeletről.
Ez a döbenetes szerkezet a kedves koca és nem koca turisták eredményes elbűvölésére lett kitalálva, a kedves vendéget megkímélik a kb 50  méteres séta gyötrelmeitől, és az alattunk fekvő látványt tálcán nyújtja, csak ki kell menni és megállni, az emelet szépen 360 fokban körbeforgat.

Az est csúcspontja végül nem ez lett, és nem is a kis mozgó bár, ahova egy italra beült a díszes társasággal -  a mozgóbár egy kis mikróbusz, aminek az oldalát ha kinyitják, máris előttünk a bárpult és a hangfalakból igazi régi amerikai slágerek szólnak, a kistévé pedig sugározz az ősrégi videóklipet -, hanem mindezt eredményesen tromfolta J. feltörekvő 38,6-os láza, ami miatt hajnali 3-ig ütköztettük a "márpedig-az-én-anyukám-azt-tanította-hogy-a-lázat-úgy-kell-csillapítani-hogy.." különböző elméleteink.
A lázcsillapítás nem volt túl eredményes, de a próbálkozásokban jól belefáradva elaludtunk, reggelre meg híre nyoma se volt a láznak, J. 9kor már követelte, hogy húst,meg bacon-os kenyeret hozzak neki tüstént a reggeliről.

Reggeli és a számlakifizetés örömei után elindultunk "normális" szállást keresni és meg is álapodtunk a Khao San Road turista bűvölő környékén, ahol pezseg az élet, élhetőek az árak és Bangkok elbűvölő arcát mutatja.

A varázs még napokig tartott. Jártunk a Siam környékén levő bevásárlóközpont-piacon ahol, annyi mobiltelefont látni, hogy a Flex egy szezonnyi gyártása kutya-füle emelett, és elképzelhetetlen mennyiségű egyéb árú a 6 emeleten, aminek vége-hossza nincs.

Kipróbáltuk Bangkok egyik sajátos tömegközlekedési eszközét a Sky Train-el(Légi Vonat), csodás érzés a magasban utazni nem a föld alatt.
Tele van üde, elegáns,lendületes fiatalal, akiknek ez az újszerűség természetes közegük.
 A városban olyan egyszerű dolog működik kivállóan, mint a folyami tömegközlekedés.
Hihetetlen szűklátókörűségre vall, hogy milliárdokat költünk földfúrással, metroépítéssel itt olyan sebességgel és sűrűséggel járnak a folyón a hajó-buszok, hogy Delhi forgalma jut eszembe-ha út lenne aligha tudnál átkelni rajta.

Összeségében igaza van az útikönyvek, az ázsiába utazó nyugati túristákknak Bangkok kiválló aklimatizálódó hely. Érdemes itt kezdeni, mert harmónikusan keveredik a régi és új, egyik túlzott jelenlététől se nem kap sokkot az ember, és nincs zsákbamacska: nyilvánlvaló mindekttő jelenéte.
A 83 emeletes hotel légkondijából mindjárt az utcai árusok tömegébe lép ki az ember, és kosz is van helyenként, meg félelmetesen belógó villanyhuzalok, de a taxi órával visz, és hacsak nem vagy élhetetlenül turista jó árarány értékben kapod a legtöbb szolgáltatást.

A sötét oldal: a taxisok annyira nem tudnak térképet olvasni, hogy ilyent életembe nem láttam- gps-t na annak hírét se hallottuk.
Arra a következtetésre jutottunk, hogy vagy most jöttek fel vídékről, vagy első napjuk a szemműtét után, de az egyetlen mód, ahogy közlekednek, az hallás után, és mivel nem beszélik az angolt ez is reménytelen.
Ha térképet mutatsz nekik valami olyan leírhatatlan balgaság ül ki arcura, hogy legszivesebben megrázná őket az ember. Nem csak a taxisok, de úgy álltalában gyenge az angol, simán félreiránytanak példáu hajóra felszálláskors és újra fizetnek kell, mert nem értette, amit kérdeztél de ugyanazt a három mondatot ismételgeti, nehézkés kommunikálni velük.

Összeségében van egy kollektív enyhén flegmatikus szájíz minden mögött, ami farangal (idegen) kapcsolatos mintha valamiféle lenézéssel kezelnének mindenkit, aki nem közülü való, és nincs se írott se íratlan szabály, arra, hogy mennyit morális belehazudni a turista képébe.

Az igazán bosszantó verzíója ennek, mikor intézményesítve van mindez. pl a bangkoki úszópiacok története, amelyek ugye attól kezve, hogy kiépült az útrendszer a csatornák között, funkcionalitását vesztette, de az turisztikai irodák élelmesebbje, kitalálta, hogy ez jó üzlet, így a piac továbbra is műkődik, csak állítólag  a helyes helyi nénik már bérmunkában hajózgatnak.

Kimentünk Ajuttayaba is - a régi Bangkokban- a motoros-konyhás árus banános palacsintáján kívül, nem volt döbbenetes élménye a napnak.
A vonatút olcsó, de érdemes rákészülni, hogy nem 1 óra inkább 2, de autentikus.
A tuktuk-osok hihetetlen felkészültséggel - nyomtatott, laminált, rendőrség által szabadalmaztatott óradíj bizonyítványal  - próbálnak lehúzni , illetve a klasszikusok megpróbálják rávarrni az emberre az elefánton tevegélést, és elvisznek egy 3x árakon futó étteremhez. Persze szép az étterem, de az árkülönbség nonsense.

A középkori város romjai gondozatlanok és fájdalmasan elhanyagoltak.
Tele van minden kutyákkal - megborzong az ember, olyanok mint valami régi időkből ottmaradt szellemek. Érdekes, hogy estefele motorral közlekedő emberek állnak meg és etetik őket. A járdára kirakott darára, pillanatokon belül helyre kis patkánykák kukkantanak ki a bokrok aljából.
Annak, aki nem látta Angkor Wat-ot, esetleg el tudom képzelni, hogy emlékezetes lehet ez a hely, akkor viszont tessék elvégezni a házi feladatot
és végigolvasni a forumokat, és kikupálódni,hogy milyen lehúzások mennek.

 Thaiföldön a jól szervezett turista hálózatok, annyira behállózzák az országot, hogy aligha látni valamit is a nem farangokat (idegenek) kiszolgálók emberek mindennapi életből.
Elég viszont kicsit megkerülni ezt a turista mafia halózatot és felülni egy  helyi vonatra 32 batért megjárni a turistának 1800 per fő per nap szervezett túrára és máris látszik, hogy azért nem a teljes ország glamour (csillogás).
Ennek ellenére ázsiai utazásra Thaiföld már nem az igazi célállomás - a környező Laos, Vietnam, Burma 10/20 év lemaradása valószínű élménydúsabb lehet- viszont, aki turistáskodni, nyaralni jön ide annak lenyűgöző, mindenképp érdemes szezonon kívül jönni.

Nád a házam teteje -teteje; Otrek beach, Kambodzsa

A kambodzsai tengerpart ti’’ta romantika, mondhatni autentikus.

Reggel beoson a fény meg a kávéillat, na meg a szójaszószos wokos tészta sült szaga a szoba nádfalának rései között, a tenger kb. 25 m-re van a bungalónktól - ahogy nálunk mondanák egy jobb petű ember elpisil addig -, éjszaka gekko énekel, meg szú rágja a fát, hajnalban  pedig kakaskukorékolásra ébred az ember, éjszaka a távolodó tyúk kétségbeesett kárálását is hallani néha, ha kutya vagy valami egyéb elviszi.

Sihanoukville, a Kambodzsai tengerparti nyaralás központja, és így szilveszter előtt gondoltunk egyet és azt mondtuk, ha már ennyire odalettünk az országért, hadd nézzük hát meg ezt is.
 A 20 évvel hátrább mint Thaiföld jelző igaznak bizonyult, egyszerűbb, tákolt és igen, helyenként koszos – ez ám a nagyképűség, otthon akkora a hó, hogy nem bír kimenni a házból az ember, itt meg rangsorolgatjuk a trópusi tengerpartokat

.
Hajnali ötre érünk be, a buszközlekedés, thaiföldön se semmi – sose tudod épp merre fele tartasz, mert,  párszáz kilométeres szakaszon többször is átszállás van, A. buszból, B. kisbuszba , ami elvisz C. buszhoz, na de ez így megy-, viszont  a buszok úgy haladnak mint a gondolat vagy tán annál is gyorsabban – és jelentősen rázósabban.
Legalább egy órával a menetrendi idő után indultunk végre ki a városból, többször várakoztunk tizenöt-húsz perceket csak úgy, és láss csodát mégis másfél órával a megjelölt érkezés előtt érünk ide.
Ez azért nem egy szerencsés történet, mert hajnali ötkor minden zárva van, a buszállomás pedig tele jótevőkkel, akik olcsó fuvar, jó szállás címszó alatt, mint a cápák köröznek a busz körül öblös Good Morning Sir-eket kurjongatva, nem csoda, hogy senki nem mozdul a buszon, mindenki alszik tovább békésen, várva a napfelkeltét.

Találtunk magunknak egy francia-lengyel párost, a lányok szállást keresni indultak és megosztották velünk a tuk-tuk-ot - J.-nak, akit amerikainak néztek 15 dolláros ajánlatot kapott az útra, a lányoknak ugyanarramár csak 4dollárt .
 .Leraktuk a csomagjainkat a biztonságból 1 napra lefoglalt hotelnél, és elindultunk felfedezni a helyet.

A központi partszakaszt reggel 6-kor is rosszízűen sugározta a 20 év mínuszt, a keskeny partszakaszon rengeteg az ócska napozószék és a tegnap esti dorbézolás látványától anélkül, hogy kimondanánk, tudjuk ez nem az, amiért jöttünk.
Négy-öt km-re a központtól van egy Otrek partszakasz, amelyről igaz, hogy mindenféle előnytelen dolgokat írnak figyelmeztetésként az utazókönyvek: rosszul megközelíthető, naagyon messze van, csak motor tud kimenni – utólag végigsétáltuk,végigbicikliztük, semmi vészes, van egy földút szakasz benne ennyi -, nincs áram és sötétedés után nincs villany kint, stb.
Elmondanám, hogy a Siem Reapben, ami egy felkapott városnak számít ugyanúgy nincs közvilágítás bizonyos utakon, és bár szolgáltatásigényes turistáknak valóban nem a legjobb hely – hotelek, luxus vendégházak tényleg nincsenek-, viszont Otrek kellemesen elszigetelt , és az esti aggregátor kihagyásokkal együtt -amelyek kifejezetten viccesek és hangulatosak-, kifejezetten egy barátságos, természetes hely, sok érdekes emberrel.

Tehát fogtuk magunkat és elindultunk a központi partszakasztól Otrek Beach felé, mondván 4-5 km legrosszabb esetben is 1 óra, korán van a nap nem süt még annyira, kellemes séta.
A partszakaszok között félbehagyott építkezések és lezárt építkezési területek tátongnak – igen, a mínusz évek-, de napfelkeltekor a helyiekből álló személyzet színes matracokat hurcol ki a ősrégi, szerkezetű, súlyos fa napágyakra, amelyek végig a part mentén hasonló kiszerelésűek – és sok nádfedelű napernyőt látni a zöldeskék víz mellett, amely gyerekorom trópusi képeslapjaira emlékeztet.
A tengerbe tapicskolva a séta nem tűnt hosszabbnak egy félóránál.

Otreken nyolc napot maradtunk, lettek svéd és kanadai barátaink, megalapítottuk az első magyar filmklubot  - hoztunk magyar filmeket, angol felirattal és odaajándékoztunk egyik kedvenc vendéglátósunknak, hogy esti vetítéseket tartson és naphosszat dőzsöltünk a tengerpart mellett.

Helyi érdekesség, hogy nyikorog a homok!! Komolyan, valahogy annyira apró szemű, hogy ha az ember csoszogva jár nyikorgó hangot ad ki. Ha csak rálép az ember olyan mintha frissen fagyott hóra lépnél  Igen hiányzik a tél, meg anyukám csirkepaprikása..

A tengerparton - mint minden tengerparton - árusok jönnek mennek, lehet horgolt halacskákat - szép kézimunka -, sült tengeri herkentyűket, helyben pucolt friss gyümölcsöt vásárolni illetve pedikűröztetni, masszíroztatni és cérnával depiláltatni szálanként!
Az utóbbit hármat a nénik három hónapos képzésen tanulják és irtó kedvesen, de rátartian próbálják eladni az emberre. Beszélgetés közben néha leülnek az napágyra és már simítgatják is az ember hátát, a férfiak mellkas-szőrzete pedig igazi kuriózum nekik, bensőségesen mintha csak valami kedves közeli nagynénik lennének két mondat között gátlástalanul beletúrnak, teljesen zavarba hozva ezzel a szegény nyugati turistát, Ázsiában ugyanis az érintésnek teljesen más íratlan törvénye van mint nálunk.



Naplementekor 5-7 éves gyerekek kiscsoportja jelenik meg, nagy zsákkal a hátukon. Műanyag palackokat és sörös dobozokat gyűjtenek, ha ügyesek állítólag a napi egy dollárt is meg tudják keresni vele, viszont közben nem marad idő iskolába menni.

Na és még egy érdekesség: a női pizsama Kambodzsában egy öltözködési stílus! Nem viccelek, napközben az utcán vagy a piacon találkozol huszonéves lányokkal, akik pizsamát viselnek.
A nők egy része itt nem szexi akar lenni, hanem édeske. Gyereket is rohangálnak pizsamában, sőt nagymamák is.

Otrek kedves hely, egyike azoknak a helyeknek, amelyek most még autenikusak, de várhatóan a modernizáció pár év alatt átszabja majd őket. Szerencsések vagyunk, hogy láthattuk még így.
És emlékezetes hely is marad.